Fegyverek

USA

Colt 45

A Colt, 1911-et és 1911-A1-t rendszeresítették az amerikai hadseregben a második világháború során. A régebbi változatot a tankok legénységei, pilóták kapták. A 1911-A1 egy kicsit nagyobb, biztonságosabb volt, nem ütött akkorát tüzeléskor. 45-ös kaliberű töltényeket használt, és mindössze 1 kg-ot nyomott. Míg eredetileg csak a tisztek számára volt elérhető, később már bármelyik közlegény is be tudta szerezni.

M3 géppisztoly 

A második világháború elején az amerikai hadsereg kifejezte egy olcsón, tömegméretekben előállítható géppisztoly iránti igényét. A benyújtott pályázatok sikertelensége miatt végül létrehoztak egy hadseregen belüli tervezőcsapatot, amely megalkotta a M3 jelű (alakja után "zsírzó puska" gúnynevű) fegyvert. A robosztus, egyszerű M3 1942 végén állt szolgálatba. Tűzgyorsasága alacsony volt, de lehetőség volt egyes lövéseket is leadni vele. Mint a tömegesen gyártott fegyvereknek, ennek is több problémája akadt, a brit Sten-hez hasonlóan itt is főleg a tár volt kritikus pont, de a korai változatoknál a gyengébb minőségű anyagok is gondot okoztak. Ezek kicserélése után viszont egy hatékonyan alkalmazható gyalogsági fegyvert kaptak, mely egészen 1960-ig hadrendben maradt.

M1 Garand:

Az amerikai M1 karabély a legelső félautomata fegyverek egyike, és a második világháború során rengeteg szövetséges katona elsődleges puskája volt. Pontos, és kb. 400 méterig, van átütőereje.
Körülbelül 5. 5 kg súlyú, és 8 darab. 30-as (7. 62mm-es) kaliberű golyót fogad be, amik egy tárban sorakoznak. Ez a tár a 8. golyó kilövésével automatikusan kirepül.
Volt ezen kívül még egy távcsöves, és egy gránátvetős verziója is.

M1 Karabély:

Az M1 Karabélyt azok használták, akiknek a Garandnál könnyebb, de a Colt 1911-A1-nél mégiscsak erősebb és pontosabb fegyverre volt szükségük. Üresen kb. 2, 5 kg súlyú volt, és 15, illetve 30 töltényt tartalmazó tárral szerelték. Körülbelül 250m-es hatótávolságú fegyver. Az ejtőernyősök egy kissé módosított verzióját kapták, hely- és súlymegtakarítás céljából a puskatus visszahajtható lett.

M1903A4 Springfield mesterlövész puska:

Ezt a puskát először 1903-ban kezdték gyártani, és jó egymillió darabot állítottak elő egészen az 1930-as évek végéig, amikor leálltak a termeléssel. A II. világháború felé haladva azonban a kormányzat újraindíttatta a Remington céggel a termelést, és 1943-ra már 330. 000 darabot állítottak elő, 1944-re újabb 700. 000-et. Az idő múlásával számos változtatáson ment keresztül, melyek a felépítést érintették. Szerelték M73 és M73B1 2. 2X távcsővel is. 5 töltény fért a tárba, vagy egyesével a puskába töltve. Egészen a M-1C és M-1D puskák érkezéséig használták a Springfieldet.

BAR (Browning Automatic Rifle):

Az I. világháborúban az amerikai csapatoknak jól jött volna egy erős géppuska, de az újonnan kifejlesztett BAR túl későn, és kis számban került a harcmezőre ahhoz, hogy befolyásolhatta volna a háború kimenetelét. A II. világháborúban a súlya ellenére (több mint 10 kg, üresen) nagyon gyorsan elterjedt, és vitathatatlan érdemeket szerzett a BAR - még akkor is, ha a 20 töltény sokszor kevésnek bizonyult, és a mindenbe beleakadó támasztékot szinte mindenki azonnal leszerelte a csöröl, a plusz súly miatt is.

M1941 Johnson géppuska

Az M41 könnyű géppuskát egy bostoni ügyvéd, a Marine Corps Reserve századosa, ifjabb Melvin Johnson tervezte. A célja az volt, hogy egy olyan félautomata puskát tervezzen, amely felválthatja a hadseregnél rendszerben álló M1 Garand puskát. 1937 végére tervezett, épített és sikeresen tesztelt egy fél-automata puskát és egy könnyű géppuska prototípust is. Mindkét fegyver jelentős számú fizikai jellemzőt és alkatrészt osztott meg egymás között, illetve mindkettő rövid csőhátrasiklású, forgózáras reteszelésű elven működött.

A Johnson Könnyű Géppuska egyike volt azon kevés könnyű géppuskáknak, melyek rövid csőhátrasiklású rendszerrel működtek és magas színvonallal gyártották őket. Az M41-hez egy ívelt szekrénytárat terveztek, amely a tok bal oldalába csatlakozik. Ezen felül a fegyvert töltőléccel is lehetett tölteni vagy akár a töltényeket egyenesen a závárzatba helyezhették. A tűzgyorsaság állítható volt, 200-600 lövés/perc közötti mértékben. Két változat készült: az M1941 fatussal és villaálvánnyal, és az M1944 vascső tussal és egylábú faálvánnyal.

Tüzeléskor, a visszarúgó erők a fegyver mozgó részeivel együtt egy egyenes vonalban a géppuskás vállával mozognak. Amíg ezt a megoldást láthatjuk az M16 puskán napjainkban, addig ez egy szokatlan ötlet volt akkoriban. Mivel a hátrasiklást a vállba vezették, a csőszáj emelkedése minimális volt. Emiatt a tervezet miatt az irányzékokat magasabbra kellett helyezni.

A Johnson Könnyű Géppuskának sok közös tulajdonsága volt a korabeli német FG42-vel. Mindkettőnek egyvonalú tusa volt, bal oldalról kellett őket tárazni, és mindkettőnek automata tüzelési módnál nyitott, fél-automata tüzelési módnál zárt závárzata volt. Mindkét fegyver szállítása némileg kényelmetlen volt tele tárral (különösen a Johnsonnál, amely tötlénytára fölöslegesen hosszú szekrénytár kivitelezésű volt), és ez a jellemző kiegyensúlyozatlanná tette a fegyvereket. Ezen hasonlóságok ellenére nincs rá bizonyíték hogy egyik fegyver hatással volt a másik tervezésénél.

Johnson M41

Johnson a háború évei alatt két fegyvert is sikerrel tervezett és kivitelezett, amik egyaránt az ő nevét kapták: a Johnson M1941félautomata puskát, és a Johnson M41 könnyűgépuskát. Az M41-et kétlábú támasztékkal használták, amire eléggé szükség volt, az oldalról behelyezhető, irracionálisan hosszú tárat tekintve, ami kiegyensúlyozatlanná tette. Alig 10000 darab készült belőle, az US Army első kommandói, és a Haditengerészeti erők ejtőernyős csapatai használták.

M1A1 Thompson

A Thompson-t használói kis mérete és nagy tűzgyorsasága miatt kedvelték. Dobtáras változata tulajdonképpen egy korábbi modell, az M1928A1, amely 50-es vagy 100-as tárat használt, ezt láthatjuk sokszor gengszterfilmekben. Az M1928A1 a háborúban főleg a csendes-óceáni hadszintéren szolgált, ahol bebizonyosodott, hogy a dobtárak sokkal hajlamosabbak a beszorulásra, mint a többi fajta.

M3A1 "Grease Gun"

A katonák csak "Grease Gun"-nak, "zsirzópisztoly"-nak nevezték külseje alapján. Az eredetileg a gyártás elején még 200$-ba kerülő Thompson árát 1944-re először leszoritották 70$-ra, majd ezután pedig lecserélték a még ennél is olcsóbban és gyorsabban legyártható M3 "Grease Gun"-ra. Ez a géppisztoly némi beállítás után fogadhatta a Sten és MP40 tárakat is, ráadásul a válltámasza többfunkciós volt: eltávolítása után a fegyver csövének tisztítására, és az üres tárak gyorsabb feltöltésére egyaránt használható volt.

Browning M1919A4

30-as géppuska-ként (".30 cal") hivatkoznak rá sokfelé, a használt töltény kalibere miatt. Egyaránt használták gyalogságnál, járműre szerelve, légvédelemben, légiharcban. Gyalogságnál az irányzó cipelte a fegyvert és a cserealkatrészeket, a segédirányzó a háromlábú állványt és a municiót. Verziói egyaránt használnak 3 lábú állványt a géppuska közepén vagy kétlábút a géppuska csövén, illetve pisztolymarkolatot vagy puskatust a markolat mellett.

M2

Sokkal nagyobb kaliberű, mint az M1919A4, (7,62mm - 12,7,mm) rögzitett vagy szabad formában tankokon, páncélozott szállitó harcjárműveken, légvédelemben (duplán), járőrhajókon, vadászgépeken egyaránt megtalálhatjuk.

M1A1 Rocket Launcher "Bazooka"

Hatásos, de szörnyen pontatlan fegyver volt, rakétája kilövéskor hosszú füstcsikot húzott és hatalmas utánégést produkált, ami elárulta a lövész pozicióját. Észak-Afrikában zsákmányolt példányaikat a németek azonnal lemásolták, ebből alakult ki a Panzershreck.

M2 Flamethrower

A csendes-óceáni hadszíntéren vették igazán hasznát, ahol a japánok olyan mélyen beásták magukat a szigeteken, hogy szó szerint fel kellett égetni körülöttük az őserdőt, hogy tiszta rálátást kaphassanak a fedezékeikre. A 3 palackból 2 az éghető anyagot, a kisebb harmadik a nyomáshoz szükséges gázt tartalmazza.

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat