Fegyverek

Oroszorszország(Szovjetunió):

Mosin Nagant

A Moszin–Nagant-karabély a cári orosz hadseregben 1891-ben rendszeresített 7,62 mm űrméretű, belsőtáras ismétlőkarabély. Ismert még M1891 és Moszin–karabély néven, de gyakran nevezik háromvonalas puskának[1] is. A cári hadsereg, majd modernizált változata a Vörös Hadsereg alapvető gyalogsági lövészfegyvere volt az AK-gépkarabély megjelenéséig. A fegyvert Szergej Moszin tervezte, a konstrukcióhoz pedig a belga Léon Nagant által szerkesztett középágytárat használta fel.

1930-ban korszerűsítették. Csökkentették a tömegét, a cső, és így a fegyver hosszát, valamint új irányzékot kapott. A modernizált karabélyt M1891/30 típusjellel rendszeresítették. Optikai irányzékkal felszerelve mesterlövész fegyverként is használták. Az M1891/30 a második világháború után a Magyar Néphadseregben is rendszeresítve volt 48 M. puska néven.[2] 

TT-30

A TT-pisztoly (GRAU-kódja: 56–A–132) Fjodor Tokarev által tervezett 7,62 mm-es öntöltő pisztoly.

Az első „Tulai Tokarev-pisztolyt” 1930-ban tervezte TT-30 néven, és a fegyvert akkor rendszeresítették is a szovjet Vörös Hadseregben. 1933-ban a fegyvert áttervezte, az a Coltokéhoz hasonló zárszerkezetet kapott, ez lett a TT-33. (A Colt M1911-hez hasonlóan Browning rendszerű kengyeles reteszelést kapott). A TT-33 az úgynevezett Tokarev lőszerrel üzemel, ez 7,62x25 mm központi gyújtású acélmagvas lőszer. A fegyver a szocialista országok mindegyikében elterjedt.

Az acélmag választását az átütőerő növelése indokolta. A fegyver tervezésénél alapvető szempont volt az egyszerű karbantarthatóság, amit jól jellemez, hogy a részleges szétszereléshez semmilyen szerszámra nincs szükség.

PPS-41

A PPS–41  orosz katonák között elterjedt nevén Papasa) a második világháborúban a Vörös Hadsereg által legnagyobb számban alkalmazott szovjet 7,62 mm-es géppisztoly. A Georgij Spagin szovjet fegyverszerkesztő által tervezett fegyvert 1941-ben rendszeresítették. A világháborút követően a Szovjetunión kívül más országok is alkalmazták, így a PPS–41 a magyar fegyveres erőknél és testületeknél is rendszeresítve volt. A magyar katonák a második világháborúban és utána csak a „davaj-gitár” névvel illették.

1942-ben Spagin áttervezte a géppisztolyt. Tovább egyszerűsítette a szerkezetét, és behajtható fém válltámaszt alkalmazott. Az áttervezett géppisztoly a PPS–42 típusjelet kapta. A fegyvert Spagin a harcjárművek kezelőszemélyzete és a speciális egységek számára rendszeresítendő kisméretű géppisztoly tervezésére kiírt pályázatra szánta. A PPS–42 ellenfele a Szudajev által tervezett PPSZ–42 volt, amely a próbák során jobbnak bizonyult. Így a harckocsizók, az ejtőernyősök, felderítők és a partizánok alapvető lőfegyvere a PPSZ–42 lett, míg a gyalogság fegyvere a PPS–41 volt. Spagin 1945-ben elkészítette a PPS–45-öt, amely már teljesen fémből készült. A PPS–45 azonban már nem került gyártásba. A második világháborút követően a Szovjet Hadsereg alapvető lövészfegyvere a sokkal hatékonyabb AK–47 lett.

A második világháború során a német csapatok által zsákmányolt PPS–41 géppisztolyokat a Wehrmacht is alkalmazta. Egy részüket az eredeti 7,62×25 mm TT lőszerrel használták MP717(r) típusjelzéssel, másik részüket 9 mm-esre alakították, típusjelzésük MP41(r) volt. Utóbbiaknál kicserélték a csövet, és olyan adaptert alkalmaztak, amely lehetővé tette a német MP 38 és MP 40 géppisztolyok tárjainak a használatát.

A második világháború után a géppisztolyt gyártották a Kínai Népköztársaságban ("50-es típus" néven), Jugoszláviában (48M típusjellel), a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban ("49-es modell" néven). Vietnamban a szovjet és a kínai gyártású változatokat is használták, egyaránt K50 típusjellel. Magyarországon a FÉG gyártotta csigatárral.

Tokarev SVT-40 félautomata puska

A szovjet 7,62x54R töltény befogadására képes SVT-40-est F. V. Tokarev fegyvermester tervezte. A fegyver 1938-ban vált a hadsereg puskájává, az első változatot 1939-ben és 1940-ben az orosz–finn háború idején használták először. A fegyver öntöltő rendszerű volt és tárja tíz töltény befogadására volt képes. Mint minden új fegyver első modellje, az SVT-38 Tokarev is rendelkezett néhány tervezési hibával, melyek a mostoha téli körülmények között mutatkoztak meg igazán. 1940-ben néhány apró változtatást hajtottak végre rajta és SVT-40-ként jelent meg a fronton. Mivel ekkoriban a németeknek nagy szükségük volt egy öntöltő hadipuskára, készek voltak – saját puska híján – a zsákmányolt Tokareveket Selbstladegewehr 258/259 néven fegyverarzenáljukba beépíteni. A németek ezt követően a Tokarev gázelvételes rendszerét felhasználták a saját 7,92 mm-es Gewehr 43 félautomata puskájuk megtervezéséhez.

Simonov AVS-36 félautomata puska

Az AVS-36 (teljes nevén: Avtomaticseszkaja Vintovka Simonova 1936 model) az első orosz félautomata puska volt. A fegyvert Szergej Simonov tervei alapján 1931 és 1936 között fejlesztették ki, és 1936-ban állították szolgálatba. Összesen 35 000 és 65 000 közötti (nincs pontos adat) AVS-36 került ki a csapatokhoz, de viszonylag rövid ideig maradt szolgálatban, mert túl bonyolult és drága volt. Így 1940-ben befejeződött a gyártása, és az olcsóbb, könnyebben gyártható Tokarev SVT-40 félautomata puskával váltották fel. Használták az 1940-es finn-orosz téli háborúban, de a II. világháború korai szakaszában is.

Ruchnoy Pulemyot Degtyareva Pekhotnyi

"Gyegtyarjov 1923-ban önálló fegyver tervezésébe kezdett, egy könnyű géppuskát tervezett. 1924-ben a Vörös Hadsereg utasítására átálltak egységesen a 7,62 mm-es lőszerre, így az 1927-re elkészült és rendszeresített DP (vagy DP-28) (ДП - Дегтярёва Пехотный) már ezt a lőszert használta. A fegyver konstrukciója meghatározóvá vált később a Vörös Hadsereg fegyverzetében. A Gyegtyarjov-konstrukciókra tipikusan jellemző dobtárat kapott fegyvert még a II. vilgáháborúban is széleskürűen alkalmazták." -

DP Degtyarev (Ruchnoy Pulemyot Degtyareva pekhotnyi)

 Olcsó és könnyen előállitható fegyver volt, magas tűzgyorsasággal. Olyannyira ellenálló volt a szennyeződéssel szemben, hogy a teszteken homokkal betemetve is képes volt 500 lőszert kilőni. Hátulütői, hogy kétlábú támasztéka gyakran eltört a sorozatlövés igénybevételétől, és hogy 49-es tárja túlzottan kevésnek bizonyult.

M1910 Maxim

Az első világháború óta szolgálatban levő géppuska változtatás nélkül került használatba. Jellegzetes lövegpajzsa és kerekekkel ellátott állványa volt.

PTRD-41 

A zsákmányolt Panzerfaustokon kivül nagyon sokáig ez volt az egyetlen páncélelháritó fegyver az orosz hadseregben, egészen a kölcsönbérleti szerződés keretén belül kapott bazookák megjelenéséig. A többi páncéltörő puskához hasonlóan hatástalan volt a jobban páncélozott német tankok ellen. Érdekesség, hogy a fegyvert már gyártották 1941-ben, de a hozzá való muníciót csak '42-ben kezdték el gyártani, akkor, amikor más hadseregek páncéltörő puskáikat sokkal hatásosabb antitank-fegyverekre kezdték lecserélni.

PTRS-41

Ez tulajdonképpen a PTRD továbbfejlesztett, félautomata változata volt, egyébként ugyanolyan hatástalan a jobban páncélozott tankok ellen, mint elődje.

Oldal: Fegyverek(Oroszok)
Fegyverhajsza - © 2008 - 2025 - fegyverhajsza.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat